Margitsziget egy jó hely a kerékpározáshoz is, és mivel központi helyen van így bringatúrázás szempontjából is ideális.
Budapest egyik közkedvelt turisztikai pontja a Margitsziget amit kerékpárral is könnyen megközelíthetünk. A Budai és a Pesti oldalról a Margit vagy az Árpád hídon is bringasávon gurulhatunk a szigetre.

Főszezonban számoljunk a kiemelt gyalogos forgalomra. Tapasztalatom szerint bár jól kiemelt bringasáv van a Margithídon a járda mellett mégis óvatosan guruljunk a gyalogosok mellett mert vannak kilengések. A bejáratnál már mehetünk az autósávon mivel úgyis csak engedéllyel mehetnek be gépjárművek ritkás a forgalom. A buszokkal viszont számoljunk.
Ha bejutottunk a sorompónál indulhat a szabad gurulás. Az első látnivaló az ismert Centenáriumi emlékmű. Mögötte a modern igényeknek is megfelelő zenélő, este fényjátékkal is kiegészült szökőkút.
A bejárattól a szökőkútig egy kellemes lejtős rész van, majd a Margitszigeten végig vezető főúton gördülékenyen tervezhetjük a bringatúránkat egészen a sziget végéig.
Kora tavasszal amikor még kevés a gyalogos a járdán is mehetünk elég széles hely van. A bringóhintós lábbal hajtós csapat bringák is ott járnak, ezért a kétkerekű kerékpárosokat talán jobban elfogadják már ezen a területen a gyalogosok.

A Palatinus stranddal párhuzamosan a sziget közepén van a rózsakert és egy nagy park, ahol megpihenhetünk. Itt vannak padok és néhány árnyas részt is találhatunk. A park ovális kavicsos gyalogútján egy emlék helyet alakítottak ki a Magyarországi Covid áldozataira emlékezve. Minden kő egy emberéletet jelképez.
A park másik oldalán van az szigeti állatkert amely elsősorban a gyermekek kedvelt programja. Ide természetesen csak gyalog tudunk bemenni de nem nagy terület ezért la a kerítésnél lezárjuk a bringát nyugodtan körbe nézhetünk itt.
A park Árpád híd irányába tovább gurulva a középkori Domonkosrendi romok után a Margitszigeti szabadtéri színpadot is megnézhetjük. Majd eljuthatunk a nagyrétre de aki innen is tovább megy eljuthat a Japán kertig aminek a végén van a zenélő kút.

A Margitszigeti Japánkert egy kora tavaszi időpontban.
Itt szintén több pad található ahol megpihenhetünk. Néhány kút is van elszórtan a sziget területén így ha kifogyunk a folyadékból itt pótolhatjuk.
A bringatúra útvonalunk visszavezethet a Margitsziget elejére a Margithídhoz, de hátul az Árpádhídi lehajtónál is elhagyhatjuk a szigetet.
Ezen a zenés videón még jobban megismerhetjük a sziget hangulatát:
Az Árpádhídon is mindkét irányba mehetünk, a Budai oldalon Óbuda vagy Pesten Angyalföld-Újpest irányába. Néhányan kihasználják a Margitszigeti futókőrt is hamár eljutottak ide, bár nem tudom hol van biztonságos bringatároló a futás idejére.
További bringatúra útvonalak és képes összefoglalók:
Budapestről-Szentendrére bringával.
BuBa vagyis Budapest- Balaton kerékpárút első szakasza.
BuBa Székesfehérvár-Balatonakarattya közötti szakasza.